Összefoglaló a 2008-as évről

A HWD Recycling Kft. vezetősége a cég életének rövid, de tartalmas 2007-es éve után nagy reményekkel vágott neki a 2008-as esztendőnek. Az előzetes számítások szerint eredményes, de kemény évnek néztünk elébe.

másodlagos nyersanyag: vashulladék A koordináló szervezetektől kapott kvóták teljesítése bőven adott feladatot, hiszen több száz tonna elektronikai hulladékot kellett begyűjtenünk és feldolgoznunk. A cél érdekében több begyűjtő céggel is elkezdtünk együtt dolgozni, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű hulladék a rendelkezésünkre álljon.

Mindemellett folyamatosan kerestük azon cégeket, önkormányzatokat, iskolákat, akik elektronikai eszközeik selejtezésekor a rossz berendezéseket nem tudták a megfelelő helyre elhelyezni. Így szerződéses partnereink száma a 2008-as évben meghaladta a harmincat, és számuk folyamatosan növekszik. Ezen cégek vezetői már tudják, hogy rossz irodai berendezéseik segítségünkkel megfelelő kezelés után új életre kelhetnek.

Természetesen az elektronikai hulladékok kezelése során a keletkező másodlagos nyersanyagok elhelyezéséről is gondoskodni kell. A 2008-as év során megkerestük azokat az átvevőket, akik megfelelő színvonalon tudnak gondoskodni a különböző keletkező frakciók (vas, alumínium, réz, elektronika) kezeléséről, hasznosításáról. Így a uveg.jpgtörvényben előírt hasznosítási arányt minden hulladék kategóriában teljesíteni tudtuk.

A hulladékok kezelése azonban nem képzelhető el a megfelelően képzett munkaerő és a megfelelő technológia nélkül.

Ezeknek fejlesztésére cégünk nagy figyelmet fordít. Munkavállalóink létszámát folyamatosan bővítettük, így 2008 végén már 8 fő állandó munkaerő dolgozott társaságunknál, akiket nagyobb projektek esetén alkalmi illetve kölcsönzött munkaerővel pótoltunk.

A hulladékok megfelelő bontására és mozgatására folyamatosan kerestük az újabb technológia megoldásokat, hogy egyszerűbben és könnyebben tudjuk feldolgozni a rossz, vagy már nem használt elektronikai berendezéseket.

 

Mindezek hatására társaságunk 2008-ban több, mint 230 000 kg elektronikai hulladék szakszerű előkezelését végezte el.

diagramm.jpg

Sajnos a jelenleg zajló gazdasági válság a hulladékpiacot, így cégünket sem kerülhette el, de bízunk benne, hogy hamarosan pozitívan fognak a dolgok változni.

A 2009-es évben is dolgozni fogunk azon, hogy partnereink igényeit a lehető legmagasabb színvonalon kielégítsük.

Megtisztel minket, ha egy árajánlat kérésének erejéig felveszi velünk a kapcsolatot.

 
< Előző   Következő >
2010. Március 22.

2010. március 22.-től visszavonásig cégünk akciót hirdet hűtőgép kompresszorok átvételére.

Az átvételi árral kapcsolatban vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken, vagy egyszerűen csak tárcsázza a 06-70-311-8-111-es telefonszámot. 

 

Folytatás...
Hírek, aktualitások
2011. Október 11.

A Kossuth Rádió Napközben című műsora a 2011.10.11.-i adásában az Ipari Szimbiózissal foglalkozott. A műsorban megszólaltatták cégünk ügyvezető igazgatóját ...

Folytatás...
2011. Október 02.

Partnereink segítése érdekében egy átvételi termékkatalógus fejlesztésébe kezdtünk, melyn letölthető weboldalunkról.

A katalógust folyamatosan ...

Folytatás...
2011. Augusztus 11.

Újabb cikk jelent meg a HWD Recycling Kft.-ről, a HUMUSZ szövetség oldalán.

A cikket ide kattintva olvashatja el:

Folytatás...

Szavazás
Hogy talált ránk?
 
Facebook
Keresés